akkor, amikor elővette a motort, lecibálta a kertbe vezető lépcsőn, majd megfordult. Ráült. Rám nézett. Bólintottam.
Majd megindult a lejtőn. Félve de ujjongva, bizonytalanul de piszok bátran. Persze elesett. Hempergett a fűben, labdázott a kutyával és visongva kacagott mindenen.
A mi kertünkben. A mi fáink alatt. A mi kis (nem is olyan kis) világunkban.
Motorral járunk reggelente a bölcsibe: egész ügyes a nagyfiú, az egyetlen, amin javítani kell, az az, hogy még nem elég gyors, mikor úttesten megyünk át. Egyébként már alig esik el, ügyesen jön, mikor beérünk, lerakjuk a "parkolóba" a mocit, és már indulunk is fel a cica csoportba.
Nagyon szereti a sült krumplit, a sárgarépás zöldséglevest, a barackfagyit, az oroszlános kispárnát, amit simán csak "O"-nak hív.
Ha egy kis gyengédségre vágyik, akkor az ujját kell puszilgatni. Be nem vallaná, hogy babusgatásra vágyik, inkább úgy tesz, mintha beverte volna az ujját. "Fáj ujja" - és már tolja is a számhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése